BÁKKprogramok

Szép nyári nap – A Neoton Musical // Vecsés

Az idei nyáron első alkalommal szervezzük meg Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren SZABADTÉRI SZÍNHÁZI estjeinket, ahol egy több, mint 700-fős nézőtérrel és lelátóval várjuk kedves közönségünket! BÁKK Nyári KultúrKavalkád - Szabadtéren is az élmény vár! Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én –hangzik majd fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában Vecsésen 2024 nyarán a BÁKK előtti fő téren.

A Pál utcai fiúk // Vecsés

Az idei nyáron első alkalommal szervezzük meg Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren SZABADTÉRI SZÍNHÁZI estjeinket, ahol egy több, mint 700-fős nézőtérrel és lelátóval várjuk kedves közönségünket! BÁKK Nyári KultúrKavalkád - Szabadtéren is az élmény vár! Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról, melyet a Pannon Várszínház előadásában láthat a közönség 2024 nyarán Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren.

Csukás István – Dolmány Attila – Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakjának, Csukás Istvánnak egy kevésbé ismert, négy évtizede született zenés mesejátékát állította színpadra a Zichy Szín-Műhely az író szakmai támogatásával, hogy az ifjúság megismerje a Mirr-Murr, a Pom Pom meséi vagy a Süsü, a sárkány mesefiguráit teremtő szerző világát. A mese a mai kor erkölcsi és keresztény kultúra […]

XII. Bálint Ágnes Mesefesztivál // Vecsés

2024-ben a mesehősök visszatérnek a XII. Bálint Ágnes Mesefesztiválra! Gyertek el május 25-26-án, a gyereknapi hétvégén Vecsésre és vegyetek részt a LEGEK MESEFESZTIVÁLJÁN, ahol a LEGnépszerűbb gyerekzenekarokkal, a LEGizgalmasabb gyermekszínházi- és bábelőadásokkal, a LEGkreatívabb és LEGtrükkösebb feladványokkal, valamint a LEGnagyobb attrakciókkal várunk! Természetesen az idei programból sem hiányozhat a retro kisbusz és a kisvonat sem, melyek a Bálint Ágnes Kulturális központ és az Emlékház között közlekednek majd.

Bedő Imre előadása: Pénz és/ vagy élet- milyen értékek mentén éljük az életünket?

Az évezredes minták odalettek, az életmód egyéni és túl változatos lett. Szembefordítottak a kultúránkkal, árkot ástak közénk és gyermekeink közé, nézzük, ahogy minden kisiklani látszik a kezünk közül. Úgy tűnik mintha sem egymásba, sem a régi dolgokba nem tudnánk kapaszkodni és ennek a bizonytalansága valósággal megbetegít. Elég volt! Megvannak még az alapok. Ma is ott […]

Ráskó Eszter önálló estje Vecsésen! Mv. Fülöp Viktor

Május 10-én 18 órakor Ráskó Eszter önálló estje „Hetyegő vipera” címmel, a Bálint Ágnes Kulturális Központban.Műsorvezető: Fülöp ViktorJegyek elővételben a Líra Könyváruházban (Market Central), valamint a https://dumaszinhaz.jegy.hu/ticketsearch/city/vecses oldalon kaphatók. (A nem dumaszinhaz.jegy.hu-n vásárolt jegyekért kezelési költséget számolhatnak fel!)Az előadást keresleti alapon árazzuk! További tájékoztatásért, kérjük, látogassanak el az ehhez kapcsolódó információs oldalunkra: https://dumaszinhaz.hu/kereslet-alapu-dinamikus-arazas/ Külső szervező által értékesített előadás. […]

VIII. Kerek a káposzta, csipkés a levele – Népzenei találkozó // Vecsés

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját 2024. április 21-én, 16.00 órakor a Bálint Ágnes Kulturális Központban. Fellépők:Bazsalicska Citeraegyüttes (Sári)Borovenka Hagyományörző Néptánccsoport (Sári)Bugyi NépdalkörCzövek Olivér Református ÓvodaHévizgyörki AsszonykórusMezőtúri Szivárvány Népdalkör és CiterazenekarPergő Citeracsoport (Bugyi)Rakonca Citeracsoport (Bugyi)Rosmarein Tánccsoport (Vecsés)Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar A fellépők után táncházzal várunk. Művészeti Vezető:Pavella Krisztina

Kőhalmi Zoltán önálló estje Vecsésen! // DUPLA ELŐADÁS

Április 19-én 18 és 20 órakor Kőhalmi Zoltán önálló estje „Az eltitkolt igazság” címmel, a Bálint Ágnes Kulturális Központban.Jegyek elővételben a Líra Könyváruházban (Market Central), valamint a https://dumaszinhaz.jegy.hu/ticketsearch/city/vecses oldalon kaphatók. (A nem dumaszinhaz.jegy.hu-n vásárolt jegyekért kezelési költséget számolhatnak fel!)Az előadást keresleti alapon árazzuk! További tájékoztatásért, kérjük, látogassanak el az ehhez kapcsolódó információs oldalunkra: https://dumaszinhaz.hu/kereslet-alapu-dinamikus-arazas/ Külső szervező által értékesített […]

Habana Social Club // Európai búcsúturné // Vecsés // TELTHÁZ!

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak. Magyarország több nagyvárosa mellett Vecsésen a Bálint Ágnes Kulturális Központ színpadán is fellépnek.

A Bánfalvy Stúdió bemutatja // Ray Cooney: Funny Money – Rossz Pénz Nem Vész El // DUPLA ELŐADÁS // TELTHÁZ!

Császár András, a középkorú hivatalnok már unja jól megszokott kis életét, azonban minden megváltozik, amikor a metróban összeütközik egy ismeretlennel és elcseréli vele az aktatáskáját. Az idegen táskában 2 millió eurónyi értéket talál, ám esze ágában sincs azt visszajuttatni jogos tulajdonosának, inkább új életet készül kezdeni az ölébe hullott busás summából.

BÁKKvilág

Meseíró pályázat 2024

Idén is meghirdetjük az immáron hagyományos Meseíró pályázatunkat, ahol a a környezettudatosság és az újrahasznosítás jegyében várjuk „zöld” meséiteket!

A BÁKK ünnepi nyitvatartása

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy 2023. december 21-től 2024. január 7-ig az előre meghirdetett rendezvényekhez igazodva tart csak nyitva a Bálint Ágnes Kulturális Központ, valamint a Mazsola Játszóház, a helyszíni jegyértékesítés szünetel. Az online jegyvásárlás a zárvatartás alatt is zavartalan. Kellemes ünnepeket és boldog új évet kíván a BÁKK Csapata!

Feketedió díjat vehetett át intézményünk igazgatója Kis Tóth János

A Pest Megyei Népművelők Egyesülete 1996-ban alapította a Feketedió díjat, amely a Vármegyeháza Díszudvarában egykor állt fáról kapta a nevét. A díjat azok a közművelődési szakemberek nyerhetik el minden évben, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak.

BÁKKblog

Megújultak a BÁKK belső terei

A BÁKK 2020-21-es zárvatartása alatt megújultak az épület belső terei, melyet egy virtuális sétával mutat be Kis Tóth János igazgató.

Vecsés, ahol az étel mesés – Gasztroséta Bandival (1. epizód)

Fogadjátok szeretettel vecsési-sváb főzőműsorunk bemutatkozó részét, amelyben Szőke András hathatós segítségével Wirthné Sárosi Éva és Nyitrainé Sárosi Mária hagyományos vecsési kocsonyát és fahéjas sváb fánkot készít a Budapest Airport Hotel Stacio Wellness & Conference**** konyháján.

Vecsés, ahol az étel mesés – Gasztroséta Bandival (2. epizód)

Tartsatok velünk, hogy a kikapcsolódás mellett megismerjétek a hagyományos vecsési sváb konyha rejtelmeit és farsangi ételeit Wirthné Sárosi Éva és Nyitrainé Sárosi Mária segítségével.