BÁKK Manó búcsúja

Miután véget ért a VII. Bálint Ágnes Mesefesztivál, BÁKK Manó fáradtan dőlt neki a kulturális központ korlátjának. Éhes is volt, szomjas is volt, boldog is volt, és egy kicsit szomorú is. Boldog volt, hiszen ismét jól sikerült a Mesefesztivál. Sok – sok gyermek vidám kacagása hangzott a téren két napon keresztül, innen is – onnan is. Új barátokat is szerzett, nem is keveset, akik már elkezdték számolni a napokat a következő fesztiválig. Szomorú pedig azért volt, mert olyan gyorsan elszállt ez a két nap, és most megint egy hosszú évet kell várnia a következő fesztiválra. Körülnézett, mit is ehetne gyorsan. A kürtöskalácsos éppen be akarta zárni a bódéját. Oda futott gyorsan, és az utolsó kalácsot sikerült is megszereznie. Szerencsére szereti is nagyon. Már éppen neki akart állni az evésnek, amikor Buborék tündér telepedett mellé. BÁKK Manó persze megkínálta Őt is. Így már ketten majszolták a kalácsot, kicsit szomorúan és nem kicsit fáradtan. Buborék tündér is már haza készülődött. Ő is, és BÁKK Manó is már összepakolta az emlékeit, az ajándékait, és az úti poggyászát is. Még végiglapozták a fesztiválon készült fényképeket, vissza – visszaidézték a legszebb, vagy a legjátékosabb pillanatokat. Meg hányták, vetették, hogy melyik képeket kellene megosztani a gyerekekkel, hogy Ők is emlékezhessenek a következő fesztiválig. Hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy mindegyik kép megérdemli, hogy a gyerekek is láthassák őket. Miután ezt is megbeszélték, még egyszer körbenéztek, még egyszer búcsút intettek a térnek, a fáknak, a virágoknak, az állatoknak, majd beszálltak a buborékba. Lassan fölemelkedtek, hintáztak kicsit a lágy szellőn, majd boldog elégedettséggel suhantak haza, a távoli Meseországba.

BÁKK NAPKÖZIS SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR

A 2018-ban nagy sikerrel zárult színjátszó táborunk ez évben is megnyitja kapuit. A sok pozitív visszajelzés alapján idén nyáron két turnusban szeretnénk az érdeklődő gyerekeket a színjátszás rejtelmeibe bevezetni. A táborban La Fontaine, Csukás István és Szutyejev meséiből fogunk néhányat színpadra állítani. Az előadások kellékeit, díszleteit, jelmezeit együtt találjuk ki a gyerekekkel és az ő elképzelésük alapján jelenítjük meg a meséket.

A tábor végén a kis mesehősök be is mutatják, illetve előadják a történeteket. Kedves szülők, ha a csemetéjük szereti a meséket, kreatív és szeret szerepelni akkor mindenképpen közöttünk a helye.

A táborba 7 és 12 év közötti gyerekeket várunk.

A tábor időpontja: 2019.08.05-2019.08.09.

Szenior akadémia

Az időseknek szervezett szabadegyetemtől az különbözteti meg ezt a képzést, hogy ez az Active Ageing EU-s programja jegyében az idősek igényei szerint szerveződik, tehát elsősorban ennek a korosztálynak, az ő igényeikről és az ő megoldandó problémáikról szól, illetve az előadók ismerik a gerontagógia (idősképzés) speciális területeit (az országban itt van egyedül ilyen szakirányos képzés, az Andragógia Mesterszakunkon).

Dr. Jászberényi József: Idősödő világ – számok és tények. (AZ MFE felnőttképzési igazgatója, a program ötletgazdája bevezető előadásában tisztázza az idősödő világ társadalmi folyamatait, pozitív és negatív következményeit, főleg a nyugati civilizációra fókuszálva.

BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT 2220 Vecsés, Telepi út 43. Telefon: 06 29 350 279, e-mail: info@kulturba.hu

Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8:00 - 20:00 óráig, továbbá rendezvényekhez igazodva, JEGYÉRTÉKESÍTÉS:  2220, Vecsés, Telepi út 43.

Programjainkról tájékozódhat Youtube csatornánkon és Facebook oldalunkon.

© 2016

Please publish modules in offcanvas position.